Érzékelés és észlelés összehasonlítása PDF

Preview

Summary

analitikus, szintetikus jelleg, bottom-up, top-down folyamatok, pszichofizika...

Description

Érzékelés és észlelés összehasonlító elemzése Az érzékelés egy rövid időtartamú, közvetlen megismerési folyamat, amely a szenzoriális kép (érzet) megjelenéséhez vezet. Közvetlen, azaz csak akkor érzékelünk, amikor közvetlen kapcsolatban vagyunk a tárggyal. Az érzetek a kognitív rendszer alapjai, és bizonyos tárgyak/jelenségek konkrét, különálló tulajdonságait egyszerű és elsődleges formájában jelzik akkor, amikor azok közvetlenül hatnak az érzékszervekre. Az érzetek leggyakrabban egyidejűleg működnek, mint ahogy Titchener limonádéjában az íz, illat, szín, állag stb együttműködése alkotja az egészet. Az érzékelés a megismerési folyamatok első szintje, amelyet az észlelés (percepció) követ, a két folyamat között szoros összefüggés révén. Azon pszichológiai folyamatok összessége, amelyek során felismerjük, szervezzük és jelentést adunk a környezeti ingerekből érkező észleleteknek. Szintetizáló jellegéből adódóan a környezet ingerei irányíthatják a feldolgozást, amely módosíthatja a múltbeli tapsztalatok alapján kialakult sémákat. Ezek a sémák hatnak az információfeldolgozásra. Az észlelés esetében a fizikai inger eltűnése után is jelen lehet valamilyen formában, amelyet például a negatív utókép jelensége alátámaszt. Az érzékelés és észlelés közti különbségek közé tartozik, hogy az érzékelés analitikus jellegű, az észlelés pedig szintetikus jellegű. Az érékelés analitikus jellege abból adódik, hogy az organizmus és a fizikai környezet közötti kapcsolatot, továbbá a környezet stimulusainak az érzékszervek által való felfogását analizálja. Az észlelés középpontjában viszont az információk felismerése, interpretálása, és szervezése van, amely eredményeképpen tudatos tapasztalataink, reprezentációink alakulnak a tárgyakról, jelenségekről stb. Az észlelés, az érzékeléssel ellenttétben, egy aktív folyamat, mivel nem csak a bejövő információ feldolgozásával foglalkozik, hanem ismereteket is kialakít. Neisser perceptuális ciklus elmélete bizonyítja ezt a tényt, miszerint az észlelés egy olyan megismerő folyamatokból kialakuló aktív ciklus, amely által a tapasztalataink értelmet nyerjenek. A környezet megimserését sémák irányítják, amelyek aktívan, folyamatosan hozzáigazódnak a tapasztalatainkhoz. Ezt a folyamatot nevezi perceptuális ciklusnak. Marr az észlelés három szintjét fogalmazta meg, amelyek egymást kiegészítik: hardver-, algoritmus-, illetve komputációs szint. Először a tárgy retinális képe és annak körvonalai alakulnak ki, amely fokozatosan két dimneziós, két és fél dimenziós, majd végül három dimenziós vázlattá alakul. Az észlelés szintetikus jellegét továbbá bizonyítják a bottom-up és top-down

folyamatok. A bottom-up input-vezérelt, a megfigyeléseink alakítják az észlelést, a top-down esetében pedig az előző ismeretek, a kogníció az alapja az észlelésnek. Bottom-up elméletek közé tartozik Helmholtz konstruktív észlelés elmélete, miszerint a percepciót a szenzoros folyamatokból kiindulva kell tanulmányozni. Az érzékleti információból tudattalan ítéleteket, következtetéseket vonunk le magasabb rendű agyi folyamataink segítségével. Ezek a következtetések időnként becsapnak, és így jönnek létre az észlelési illúziók. Gibson azt állítja, hogy az észleléshez nincs szükség magasabb rendű folyamatokra. A természetes szelekció során hatékony perceptuális rendszerek fejlődtek ki. A fontos, életbevágó döntéseknél sokszor nincs is idő bonyolult kognitív értékelési folyamatokra. Gibson azt állítja, hogy a mélység- és távolságészlelés velünkszületettek. A visual cliff kísérletében csecsemőket helyezett egy “szakadék” szélére, ami fölött üveg volt, így a csecsemőknek valósnak tűnt. Az eredmények bizonyították feltevését, miszerint a mélységészlelés velünkszületett, mivel a csecsemők ösztönből nem léptek le a “szikláról”. Az affordancia fogalma Gibsonhoz fűződnek, ami használati tulajdonságot jelent, és fontos eleme annak, hogy miként észleljük a tárgyakat. Biederman komponensalapú felismerés modellje szerint a világ tárgyainak elemeit mint háromdimenziós formák (henger, kocka, gömb, piramis stb.) tárolunk memóriánkban. Ezek a geometrikus ikonok, röviden geonok. A világ csupán 36 geonból felépíthető, ha a tárgyat alkotó geonok közötti térbeli viszonyokat meghatározzuk. A top-down elméletek egyik képviselője Gregory, aki az észlelés következtetés elméletét alkotta meg. Szerinte annak felfogása, hogy mit látunk, lehetetlen előző tapasztalatok nélkül. Az észlelés-hipotézis az az ellenőrzés, amelynek eredménye az aktuális ingerek legvalószínűbb magyarázata, értelmezése. Ha ez pontatlan, akkor illúziók alakulnak ki. Az észlelési illúziók lehetnek stratégia- és mechanizmus-illúziók. Az elsők az értelmezésnek köszönhető illúziók, a másodikak pedig a negatív utókép, vízesés-hatás stb. Az érzékeléshez tartoznak a pszichofizikai elméletek. Ezek kihangsúlyozzák az analitikus jellegét, azaz hogy alacsonyabb szinten működik, mint az észlelés, mivel nem foglalkozik az imseretek aktiválásával. Weber a legkisebb észrevehető különbséget vizsgálta úgy, hogy a kísérleti alanyok tenyerére különböző súlyú, de egyforma méretű súlyokat helyezett, és azt nézte, hogy mikor éreznek különbséget. Utána, amikor a súlyokat meg kellett emelniük, a legkisebb észrevehető különbség kisebb volt, mint az előző esetben, tehát létezik izom érzékelés is, és a tapintás több érzet együttese (hőmérséklet, súly stb.). A WeberFechner törvény azt mondja ki, hogy minél erősebb a kezdő inger, annál nagyobb változás

kell ahhoz, hogy a személy észrevegye. Fechner szerint az érzetfüggvény logaritmusfüggvény, azaz az inger fizikai erőssége és az érzékelt erőssége nem egyenesen arányosan növekszik. Stevens elismerte a Weber-Fechner törvényt, és azt állította, hogy a pszichikai intenzitás mérésére az éppen észrevehető különbség megfelelő mértékegység. A Stevens-törvény azt mondja ki, hogy az érzékelt pszichikai erősség a fizikai erősségnek a hatványfüggvénye....