„A nők és a férfiak története Magyarországon a hosszú 20. században.” Kiegészítő tananyag a középiskolák számára. Írta és összeállította: Pető Andrea, Szerkesztette: Tarajossy Zsuzsa. Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Budapest, 2008. Proofs, part 3. PDF

Preview

Summary

FÉRFIMUNKA, NÔI MUNKA Elôkészítô feladatok, otthoni munka* 1. Kérdezd meg otthon, milyen feladatokat láttak el korábban családod nôtagjai! 2. Milyen volt az iskolai végzettségük? 3. Melyik generációban kezdtek el elôször dolgozni a nôk? 4. Mi lehetett ennek az oka (a társadalmi környezetet megváltoz...

Description

FÉRFIMUNKA, NÔI MUNKA Elôkészítô feladatok, otthoni munka* 1. 2. 3. 4.

Kérdezd meg otthon, milyen feladatokat láttak el korábban családod nôtagjai! Milyen volt az iskolai végzettségük? Melyik generációban kezdtek el elôször dolgozni a nôk? Mi lehetett ennek az oka (a társadalmi környezetet megváltozása, a család fenntartásának kényszere, egyéni ambíciók stb.)? 5. Az óra elején közösen beszéljétek meg az összegyûjtött információkat! 6. Gyûjtsétek össze a nôkre, ill. a férfiakra jellemzô szakmákat az alábbi táblázat felhasználásával! Férfiakra jellemzô

Nôkre jellemzô

Mindkét nemre jellemzô

1800 körül 1900 körül ma 7. Számoljátok ki, hogy egy héten (vagy egy hónapban) melyik tevékenység hány munkaórát igényel és mindez miképp oszlik meg a család egyes tagja között!

A munkamegosztás alakulása A nemek szerinti munkamegosztás egyidôs az emberiséggel. Bizonyos fajta munkaszerepek olyannyira állandók, hogy az emberek a munkamegosztást a biológiai különbségekbôl vagy éppen a rájuk rakódott elôítéletekbôl próbálják levezetni. Az ilyesfajta kifejezések, mint „Ez nem férfimunka”, illetve „Ez nem nôi munka” jól jelzik ezt a magatartást. Egyes tevékenységek és hivatások nemhez kötöttek. Mások pedig, különösen azok, amelyek hatalmi pozíciókkal állnak összefüggés- Aratás 1930-ban ben, egyértelmûen a férfi nemhez kötôdnek. Hol gyökereznek a munka jellegzetesen nemhez tartozó különbségei? A mezôgazdaság, amely a legtöbb ember számára hagyományos elfoglaltság volt a múltban, a férfi és a nôi munkák között kiegészítô jellegû munkamegosztást kínált. Késôbb az iparosítás a munkavégzési tevékenység nagy részét kitelepítette az otthonokból. A házimunkáért, amit kizárólag a nôk 77

végeztek, továbbra sem járt fizetés, nem úgy, mint a házon kívül végzett munkáért, tehát nem tartották semmire. Fôként erkölcsi kategóriákban beszéltek róla, mint gondoskodás, kötelesség, a családszeretet kifejezôdése, a háziasszony örömének forrása, stb. Ezzel együtt a társadalom szegényebb osztályaiból a nôk ezrei kényszerültek otthonukon kívül dolgozni, például az újonnan megnyílt gyárakban, hogy hozzájáruljanak a családfenntartás költségeihez. Ez ismét újabb problémákat vetett fel, nevezetesen azt, hogyan egyeztetik össze anyai kötelességeiket a munkahelyiekkel. További nehézséget jelentett a nôk számára az egyetemi végzettséget igénylô jól fizetô állások betöltésének lehetôsége, illetve ennek hiánya. Itt a verseny igen kíméletlen volt és a nôknek számos akadályt kellett legyôzniük, ami ellen már hosszú ideje harcoltak. Így aztán a nôket minden társadalmi rétegben érintette a munkaerôpiacon kialakult új helyzet, bár mindannyiukat más és más módon. Ma már alig tudjuk elképzelni, milyen hosszú volt a 19. században a gyári munkaidô, ráadásul semmi különbséget nem tettek a dolgozó férfiak, nôk és gyerekek között. Kezdetben társadalombiztosítás sem baleset, sem betegség esetére nem járt nekik. A nôk biztonságát veszélyeztette a munkaügyi törvények hiánya, különösen a terhes nôket és az anyákat fenyegette a munkanélküliség. A 19. század végén és a 20. század elején hoztak a nôi és gyermekmunka körülményeit szabályozó munkaügyi törvényeket. Ebben az idôszakban egyes országok már különféle rendeleteket alkalmaztak a nôk és a gyerekek munkaidejének rövidítésére, például megtiltották számukra az éjszakai mûszakot és azokat a munkaköröket, amelyekrôl bebizonyosodott, hogy ártalmas az egészségükre. A terhességük utolsó hónapjait töltô nôk és a szoptatós anyák is kaptak egyes könnyítéseket. Ezeket egyrészt a nôi munkát szabályozó törvények pozitív fejleményeként értelmezhetjük, másrészt viszont egyes nôszervezetek a – rendszerint jobban fizetett – éjszakai mûszak és speciális munkakörök betiltását a nôk újabb korlátozásaként fogták fel.

Munka a falvakban A munkaügyi törvénykezés hosszú ideig szinte alig törôdött a falusi nôkkel. Nekik rendkívül nehéz mezôgazdasági munkát kellett végezniük, amelybe beletartozott az ennivaló és a ruhák elôállítása is. Ezeket a munkákat mind kézzel végezték. A háztartásban a kötés és a szövés is hagyományosan a nôk dolga volt, ami persze nem jelentette azt, hogy mentesültek volna a földeken végzett kemény kétkezi munka alól. A harmincas években vidéken végzett felmérések szerint a háztartáshoz szükséges favágás a nôk házimunkára fordított idejének mintegy 5 %-át vette igénybe. Feladataik közé tartozott a teherhordás is: ôk hordták haza a vizet, hiszen a falvakban nem volt még vezetékes víz. Az elsô világháború után azonban különféle szervezetek, fôként a nôegyletek, a gyermekvédelmi egyesületek egyes városi és állami hivatalokkal együtt segíteni próbáltak a falusi nôk és családok gondjain. A legintenzívebb mezôgazdasági munkák idején sok faluban nyitottak nyári óvodát. Az új mûszaki találmányok és idôtakarékos háztartási gépek bevezetése bizonyos mértékig megkönnyített néhány házimunkát. A találmányok nem csak csökkentették a házimunkát, hanem újabb feladatokat is róttak a nôkre: a háztartás jobb egészségügyi feltételeinek fenntartását, az otthon nagyobb kényelmének megteremtését és a gyerekek gondosabb nevelését. 78

Fizetett munkavégzés A közigazgatás fejlôdésével és az állami hivatalok számának növekedésével a 19. század végén számtalan irodai állás kínálkozott elsôsorban a nôknek. Dolgozhattak gépírónôként, titkárnôként, könyvelôként vagy telefonközpontosként. Az elsô világháború alatt a nôi munkaerôk száma megemelkedett, bár ez a folyamat ellentmondásosnak és kiegyensúlyozatlannak bizonyult. A háború után, különösen a húszas évek második felében a hatóságok számos országban megkísérelték eltávolítani a nôket állásukból. Több törvényt fogadtak Hadiüzem nôdolgozókkal el, amelyek kimondták, hogy az irodában alkalmazott nôket el kell bocsátani vagy nyugdíjazni kell. Néhány államban ugyanezek a rendeletek a tanári foglalkozásra is vonatkoztak és egészen a második világháborúig érvényben maradtak. A törvények szellemének megfelelôen a tanári állások betöltésében a férfiak élveztek elsôbbséget, és természetesen magasabb fizetést is kaptak, mint nôi kollégáik. Különösen feltûnt az egyenlôtlenség, amikor férjes asszonyok kerestek munkát, hiszen ôket elvben eltartotta a férjük, s ezért az elhelyezkedés számukra nem volt létkérdés, hiszen a férfit tartották akkor a „családfenntartónak”. Az állami hivatalok munkaügyi politikáját leggyakrabban a család anyagi ellátásának kényszerûsége alakította, nem pedig az egyén képességei vagy egy bizonyos területen szerzett szakértelme.

Dolgozó nôk A hagyományos viselkedési elôírások és szabályok lazulása a modernitás kezdetét és az új, polgári erkölcs felbukkanását jelentette a munkahelyeken és a társadalmi életben. Nôi munkások jelentek meg a gyárakban, de lassan olyan pályákon is helytálltak, amelyek korábban férfi foglalkozásnak számítottak: orvosok, mérnökök, jogászok vagy építészek lettek. A férfiak és nôk viszonya mindinkább megváltozott, de a századforduló után lassan átalakult viszonyuk a saját testükhöz is. A nôk szabadabban beszélhettek a férfiakkal a munkahelyeken, ugyanis az államhoz vagy a munkahelyhez kötötte ôket jogi viszony, nemcsak a férjükhöz. A munkavállaló nôk egyre jobban kezdtek törôdni testükkel és egészségükkel, hiszen ettôl függött értékük a munkaerôpiacon. A nôk szélesebb rétegei igyekeztek az utolsó divat szerint öltözni. Ruhájuknak és frizurájuknak a munkahelynek megfelelôen kényelmesnek és biztonságosnak kellett lenniük. A munka ritmusa és az újfajta életmód nagyobb sebességgel és mozgásszabadsággal járt: a közlekedés, a tömegközlekedési jármûvek, a villamosok valósággal kikövetelték a rövidebb nôi ruhákat; láthatóvá váltak az alsó lábszárak. 79

Az új szabadidôkultúra és munkavállalás Nemcsak a munka és a háború, hanem a bálok, éttermek, az opera, a mozi, a kiállítások, politikai vitakörök és klubok, a sportok, az utazás, a szabadidôs helyszínek (parkok, strandok, uszodák, fürdôk, táborok, stb.) is könnyítették a nemek közötti kommunikációt. A testek érintkezése, séta kéz a kézben, a szabad beszélgetés, a férfiak-nôk nyilvános barátkozása, mely régebben elképzelhetetlen lett volna, a polgári mindennapokban lehetôvé vált. A kávéházak, a mozik, a hegyek, folyók és uszodák mind nyilvános szórakozóhellyé váltak. Az emberek itt megszabadultak ruháiktól és problémáiktól. A korabeli újságírók így fogalmaztak az erkölcs és a testhez fûzôdô viszony változásáról: „A fürdôruha eltörli az osztálykülönbségeket, amelyeket a ruhák és a mindennapi élet kellékei kiemelnek.” Az elsô újságok, amelyek mindkét nem számára stílusos fürdôruhákat és sportöltözékeket hirdettek, az 1920–30-as években jelentek meg. Ugyanezek a lapok írtak a flörtölésrôl, a házasság elôtti szexuális kapcsolatról és az erotikáról. Az olvasók elôször gúnyolódtak és nevettek ezen a cikkeken, majd a lapok hamarosan a polgári képmutatásnak nevezett uralkodó konzervatív normák elleni lázadás jelképévé nôttek. Az „üdülés” az I. világháború után egyre szélesebb társadalmi rétegekben vált divattá. Persze a nyári tengerparti üdülôk és a téli síparadicsomok árát csak a (felsô) középosztály engedhette meg magának. De a sétákat, a piknikeket, a fürdôzést a folyóban, a napozást a lakosság többi része is élvezte. A szabadidô kultúrája a 20. század kezdetén született meg és inkább kivételesnek, mint szabályszerûnek tekinthetô. Számos tényezô befolyásolta: köztük a munkaidô hosszát szabályozó törvények, amelyek hosszú távon a munkanap és a munkahét csökkenéséhez vezettek, illetve az orvostudomány fejlôdése, amely szükségesnek tartotta a turizmus terjedését, a friss levegôt és a pihenést a test számára; az állami szociálpolitika, amely támogatta a higiénikus munkafeltételek megteremtését és üdülôk, pihenôhelyek építését, valamint az a megfontolás, hogy a pihenés, szórakozás jótékonyan hat az elsô világháborús szorongásokra. A háború ugyanis elsöpörte a régi világ számos hagyományos értékét, amelyek szerint a szórakozás helytelen és az ember kötelessége, hogy kizárólag munkájának és a családjának szentelje magát. Az utazási irodák felvirágzottak a szórakozások, pihenések népszerûvé válása következtében. Az I. világháború után a Balaton vált a sokak számára elérhetô üdülés helyszínévé. Az emberek megváltozott viszonya a pihenéshez sikeres üzletté tette mind a hirdetést, mind az utazásszervezést.

Szocializmus és nôi munkavállalás A II. világháború után a munkaügyi törvények szabályozták a nemek egyenlôségét a munkában. Óriási tempóban folyt a gyárak, erômûvek és utak építése, ezért megnövekedett a munkaerô-kereslet is. Magyarországon fokozatosan emelkedett a fizetett nôi munkavállalók száma. 1941-ben a nôk 38,9%-a, 1980-ban 70,8%-a dolgozott. Az 1945 utáni idôszakban az egész szocialista táborban az emancipáció alappillére a nôk nagymértékû foglalkoztatása volt. A béreket egyenlôen alacsony szintre hozták, s emiatt kényszerûségbôl kialakult 80

a kétkeresôs családmodell, a nôket az iparosítás munkaerôhiánya is könnyen felszívta, de a gazdasági okok mellett nem feledkezhetünk meg a nôi emancipáció szocialista retorikájáról sem. A nôk munkába állását államilag támogatott szolgáltatások segítették: óvodák, napközik, menzák, mosodák. Nyugati nôk áhított céljait érték el a magyar nôk, mégsem volt egyértelmû a diadalérzet. A 8 óra munka mellett a nôk otthon átlagban még 4 órát dolgoztak a háztartásban, s a kettôs terhet mindenki természetesnek vette. Az idôhiány miatt sokaknál állandóvá vált a kettôs lelkiismeretfurdalás, a munkahelyükkel és a gyerekeikkel szemben is. Az új szocialista rendszer jelképévé vált az építômunkásként, darukezelôként, traktorosként vagy gépkezelôként dolgozó nô. A dolgozó nôket a házimunka terheitôl teljesen vagy részlegesen megszabadító szociális intézmények hálózata azonban nagyon lassan fejlôdött. Az 1950–60-as években még zömmel a családtól távol élô nagy- Az új traktorosnô köszöntése mamák gondozták unokáikat. A férfiak ugyancsak lassan, nehézkesen és következetlenül változtattak a házimunkához fûzôdô viszonyukon, tehát a terhek legjava továbbra is a nôk vállán nyugodott. Noha terjedtek a háztartási gépek és kapni is lehetett ôket az üzletekben, a házimunka továbbra is sok és nehéz maradt, mert a háztartás higiéniás és kényelmi követelményei is megnôttek. A nôi politikai mozgalom és a szervezetek hiánya csökkentette a nyilvános viták esélyét a munkavégzés és nemi egyenlôség újonnan felmerülô problémáiról.

1989 után**

Modern munkavállaló nô

Az 1989-es rendszerváltás után a nôk helyzete ismét több szempontból romlani kezdett. A férfiaknál erôteljesebben érintette ôket a munkanélküliség és a szociális ellátórendszer összeomlása. Ráadásul a munkanélküliség felerôsíti a vállalatok közti versenyt és súlyosbítja a különbözô generációkhoz tartozó nôk rivalizálását egymással. A foglalkoztatás a rendszerváltás idôszakában mind a férfiak, mind a nôk esetében folyamatosan csökkent, 1998 óta mind a két nem esetében folyamatosan emelkedik. 2000-ben a 15–64 éves nôk közül 49%-a, a férfiak 62%-a volt munkaviszonyban. Három férfi közül kettônek, két nô közül egynek van munkahelye. A nôk alacsonyabb munkavállalása az alacsonyabb nyugdíjkorhatárral, a gyerekneveléssel és azzal magyarázható, 81

hogy a részmunkaidôs foglalkoztatás nem terjedt el Magyarországon és a hátrányos helyzetû területeken kevés a munkahely. A változások a nôk nagyobb munkanélküliségi veszélyeztetettségét és szegénységét vetítik elôre, mert a családon belüli munkamegosztás nemzetközi és hazai gyakorlata szerint a nôk számára elfogadott az otthoni háztartási tevékenység, ezért a nôi munkanélküliség eltûnik a háztartásokban, anélkül, hogy megjelenne a hivatalos munkanélküli statisztikákban. Egy nônek kétszer annyit kell teljesítenie, hogy értékeljék, s még így is statisztikailag igazolt, hogy egy nô hasonló beosztásban kevesebbet keres, s alig van esélye bársonyszékekre. 1990-ben a nôk fizetése a férfiak átlagkeresetének 71%-át érte csak el. Ez a különbség ma 10–15%-os. A legnagyobb kereseti különbségek az állami és a magánszektor között vannak. A felsôfokú végzettségûek általában kevesebbet keresnek, mint az azonos képzettségû férfiak. Az általános iskolát végzett és a diplomával rendelkezô foglalkoztatott nôk között a bérkülönbség két-háromszoros is lehet. Az alacsony fizetésû munkavállaló valószínûleg nô, vagy fiatal, 24 éven alatti vagy idôsebb, 50 év feletti, általános vagy alacsonyabb végzettségû szakmunkásképzôt végzett vagy szakképzettséget nem igénylô fizikai munkát végez és falun él. Ezt a folyamatot hívják a szegénység feminizációjának. A gazdasági és politikai elit mindössze 15%-a volt nô, bár ott is inkább csak igazgatóhelyettesi pozícióban találhatjuk ôket. Ezt hívják az elômenetel üvegplafonjának: a jogalkotásban nem látszik, mégis beleveri a fejét a nô. Az elmúlt évtizedekben a nôi társadalmi szerep megváltozása révén a nôi identitást már nem csak az anyaság, a gyermeknevelés és a feleségre háruló feladatok együttese alkotta, a nôk ennél jóval szélesebb tartományban kívántak mozogni. A nôk iskolázottsági színvonalának emelkedése, belépésük a munka világába, a gyermekvállalás idejének kitolódása teljes életformaváltást igényelt nemcsak tôlük, hanem a férfiaktól is. A munka és a családi élet összeegyeztetése azonban továbbra is nehézséget jelent, mivel a gyermeknevelés terhe még mindig túlnyomórészt a nôkre hárul. A partnerségen nyugvó kapcsolat modern eszménye, a kölcsönös függés fogalma még nem tudta teljesen áttörni a hagyományosnak mondható szemléletvilágot.

A fizetett és a fizetetlen munka fogalma** A közhellyel ellentétben, miszerint a feleség otthon a barlangban üldögél, és várja vadászó, dolgozó férjét, a nôk mindig is dolgoztak. Igaz, munkájukért nem mindig járt fizetség. Minden otthon ingyen elvégzett nôi munka idôvel szakmává fejlôdött, és sok nô a munkaerôpiacon is ezekben a kipróbált munkakörökben helyezkedett el.

82

Ingyen, otthon végzett munka

Fizetett munka

anyai feladatok

bábaasszony, dada, óvónô, tanítónô, babysitter

háztartási feladatok

takarítónô, szakácsnô, cseléd, bejárónô, varrónô, mosónô, vasalónô, lakberendezô, varrónô, textilmûvész, kertész, növénynemesítô

gondoskodás

gyógyítóasszony, orvos, ápolónô, szociális munkás, gyógypedagógus, pszichológus

családi ügyek intézése, rokoni kapcsolatok fenntartása, társasági élet szervezése

titkárnô, menedzser, rendezvényszervezô, PR-menedzser, tolmács, hivatásos sorban álló, temetkezési szakember

kedvesség, szórakoztatás, érzéki gyengédség, szexualitás, anyaság

színésznô, zenész, énekes, táncosnô, pszichológus, masszôr, hostess, gésa, prostituált, béranya

(„Fel a tettek mezejére, polgártársnôim!” Nôk és a férfiak esélyegyenlôsége Magyarországon Petô Andrea, Szerk. Szabó Szilvia, Budapest, A Nôk a Valódi Esélyegyenlôségért Alapítvány, 2003)

Kérdések, feladatok 1. 2. 3. 4.

Milyen szempontjai voltak korábban a férfiak és nôk közötti munkamegosztásnak? Mi okozta a nôi munka leértékelôdését? Milyen nehézségei adódtak / adódnak a nôknek a munkavállalás terén? Milyen lépéseket tett a munkaügyi törvénykezés a 19. században a nôk helyzetének javítása érdekében? 5. Mit gondolsz, kik voltak nehezebb helyzetben: a városban vagy a falun élô nôk? Érvelj! 6. Az I. világháború után egész Európában megnôtt a nôi munkavállalók száma. Mi lehetett ennek az oka? Miért akarták csökkenteni ezt a számot? Sikerült-e? 7. Milyen változást hozott a szocializmus a nôi munkavállalást illetôen? Miért jelentek meg olyan szakmákban is a nôk, ahol eddig egyáltalán nem alkalmazták ôket?

Források 1. forrás Falk Miksa: Nôk emancipációja „...Korunk az emancipáció kora, melyben minden bilincs megrázkódik, minden lehajtott nyak fölegyenesedik, minden lenyûgözött erô szabadulásra tör... Tehát emancipáció mindenütt, a világ minden részében, a társadalom minden rétegében; és egyedül a nô lenne az, kinek javára nem süt korunk felvilágosultságának napja? Egyedül ô legyen, ki örökké kárhoztatva marad arra, hogy

a férj apró házi szükségleteirôl, gyermekeirôl és konyháiról gondoskodjék? Egyedül a nô legyen az, ki az általános fölmenekülés idején, a szabadság feltámadásának ünnepén is rabszolga marad? Oh nem, azt nem kívánjuk, hogy a nô rabszolga legyen, hanem csak azt, hogy – nô maradjon: hogy ne fossza meg magát azon fölülmúlhatatlan dísztôl, mellyel a természet felruházá, s ne kívánkozzék oly ékességre, mely ôrajta ékesség lenni megszûnik...”

(Fábri Anna szerk.: A nô és hivatása. Szemelvények a magyarországi nôkérdés történetébôl. 17771865. Budapest: Kortárs Kiadó, 2000. p. 303.) 83

Kérdések, feladatok 1. Milyen kifejezések fordulnak elô a szövegben a nôk helyzetének leírására? 2. Vajon lehet-e a házimunkát „rabszolgasághoz” hasonlítani? Miért? • mert nincs megfizetve • mert kötelezô • mert valaki más kedvéért végezzük 3. Sokan (férfiak, nôk egyaránt) nem tekintik „rabszolgaságnak” a házimunkát. Milyen elégtételt okoz a házimunka? • mert az ember saját otthonáról gondoskodik • mert a jól végzett munka érzetét adja az egész családnak • azt, hogy a házimunkát hagyományosan a nôk végzik 4. Készíts táblázatot a házimunkákról és arról, milyen arányban osztoznak rajta a te családtagjaid.

2. forrás Régen sok fiatal lány szegôdött szolgálónak jobb módú családokhoz, hogy saját családját támogathassa. A következô táblázat és szövegek azt mutatják be, hogyan változott a számuk és egyikük milyen tapasztalatokat szerzett munkája során.

Év

Szám

1910

67922

1920

50895

1930

61632

1940

58853

Fizetett házicselédek száma Budapesten

A szolgálólány (a képen jobbra) gazdája lányának babáival játszik – Bulgária, 1943

Kérdések 1. A táblázatból megtudtuk, hogy sok lány dolgozott szolgálóként a 19. század végén és a 20. század elején. Milyen társadalmi környezetbôl jöttek a legtöbben? 2. Hogyan magyarázhatjuk a szolgálók, szobalányok számának csökkenését a húszas években és a harmincas évek végén? Milyen események történtek Európában akkoriban? 3. Milyen foglalkozást választhatt...